A Double Tap legújabb hallgatói leveleket összefoglaló adásában a passkey-k használhatatlansága, a Seeing AI és az Aira hétköznapi bevetései, a munkavállalás nehézségei és az okosszemüvegek körüli vita is szóba került.
A Double Tap műsorvezetői, Steven Scott és Shaun Preece ezúttal a hallgatói leveleket tekintették át. A témák a jelszó nélküli bejelentkezéstől a látássérültek foglalkoztatásán át a nyilvános terekben viselt kamerás szemüvegekig terjedtek. A műsor nagy része személyes tapasztalatokból állt, ezért a beszélgetés több ponton véleményekbe és nézeteltérésekbe fordult.
Passkey-k és jelszókezelők: a jelszó nélküli jövő egyelőre nehézkes
A passkey-k (hozzáférési kulcsok) célja, hogy kiváltsák a jelszavakat. Ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel lehet velük belépni, így nem kell bonyolult jelszavakat megjegyezni vagy minden szolgáltatásnál ugyanazt használni. A műsor egyik hallgatója szerint a gyakorlat távol áll ettől.
A levélíró a Microsoft-fiókok példáján mutatta be a gondot. Több nagy szolgáltatónál (például a PayPalnál, az Apple-nél és a Microsoftnál) a passkey-t szerinte nem Windowson, hanem például iOS-eszközön kell létrehozni. Csak ezután használható a számítógépen az Apple jelszókezelője vagy más szolgáltató megoldása. A hallgató úgy látja, hogy a Microsoft a saját szolgáltatását részesíti előnyben: harmadik fél jelszókezelőjénél a rendszer újra és újra arra próbálja rávenni a felhasználót, hogy az új passkey-ket helyben, a gépen tárolja. Emiatt lemondja a Microsoft 365 családi előfizetését.
A két műsorvezető szerint a gond nem korlátozódik a Microsoftra. Az egyikük elmondta, hogy mindenhol azt kérdezik tőle, a Google Chrome-ba, a Keychainbe vagy a Microsoftnál mentse-e a kulcsot. Őt viszont csak az érdekli, hogy bárhol elérje, ne kelljen tudnia, hol tárolják. A Windows passkey-kérésére nála rendre hibaüzenet érkezik, és végül a jelszóhoz kell visszatérnie. Az iPhone-on a passkey-k jól működnek, de ott sem olyan egyszerű a rendszer, mint kellene. A Chrome-ban tárolt kulcsok szerinte kényelmesek gépek között, a másik műsorvezető viszont ellenvetette, hogy ez a Chrome-hoz köti a felhasználót, és például Firefox mellett nehezen használhatók.
Steven saját tapasztalata is ezt támasztotta alá. Az iCloud-fiókjához Outlookban alkalmazásspecifikus jelszót akart beállítani. Az Apple-azonosító oldalára passkey-vel lépett be, de az alkalmazásspecifikus jelszó létrehozásához a rendszer jelszavas bejelentkezést kért, mert ez a lépés nem működik passkey-vel. Ez különösen visszás, hiszen a passkey-nek biztonságosabbnak kellene lennie a jelszónál. A jelszót a létrehozáskor csak egyszer lehet megnézni, így a párbeszédablak véletlen bezárása után nem lehet visszakeresni. A hosszú jelszavakat ezért sokan végül egy szövegfájlban tárolják az asztalon.
A jelszókezelőkről megoszlott a vélemény. Steven szerint a vak közösségben sokan dicsérik az 1Password-öt a hozzáférhetősége miatt, ő maga viszont kipróbálta, és macOS-en nehézkesnek találta. Túlságosan zártnak érezte, és a beállításokban látott lehetőség, hogy a gép fiókjelszavával lehessen feloldani, nála nem működött. Hozzátette, hogy Windowson és telefonon könnyebb a használata, és hogy a kritikája a felhasználói élményre vonatkozik, nem a passkey-támogatásra. Shaun ezzel szemben azt mondta, hogy ő nem használta eleget, de a közösségből csak jókat hallott róla. Az egyikük szerint a jelszókezelők népszerűségét éppen az magyarázza, hogy a jelszavak kezelése ennyire zavaros.
Steven saját megoldáson gondolkodik. Az ötlet a Clipman működéséből indult ki, amely André Louis eszközök közötti vágólap-alkalmazása. A Clipman egy központi, adatbázisszerű fájlt használ, amelyet a felhasználó tetszőleges helyen tárolhat, például iCloud Drive-on, Google Drive-on, OneDrive-on vagy akár saját Raspberry Pi-en. Egy jelszókezelő is működhetne így: a jelszavak minden eszközről elérhetők lennének, de nem külső szolgáltató szerverén. Az egyik műsorvezető szerint ezt inkább Andréra kellene bízni, mert ő rendesen megcsinálná.
Seeing AI és Aira: amikor a laptop nem ad életjelet
A műsor legszemléletesebb része Steven laptopos története. Reggel az ASUS ProArt gépe egyáltalán nem reagált a bekapcsolásra: nem hallatszott ventilátorhang, pedig előző este feltöltötte. Az első lépés a Seeing AI (a Microsoft ingyenes, mesterséges intelligenciát használó látássegítő alkalmazása) volt, amely a képernyőn semmit nem talált. Steven ezután 30 másodpercig nyomva tartotta a bekapcsológombot. A gép megszólalt, de a képernyő továbbra is üresnek tűnt.
Ekkor hívta az Airát, a látó ügyintézőkkel távolról segítő videós szolgáltatást. Az ügyintéző szerint a képernyőn nem látszott semmi, de a gép életben volt. Egy újabb gombnyomás után a fények kialudtak. Steven ekkor kihúzta a töltőt, ismét 30 másodpercig nyomta a gombot, majd újraindította a gépet. Ezúttal hangot adott, és a Seeing AI felismerte a ProArt feliratot. A Windows azonban BitLocker-helyreállítási kulcsot kért. Ez a képernyő nem volt hozzáférhető, a Narratort (a Windows beépített képernyőolvasóját) sem sikerült elindítani. Az Aira ügyintézőjének segítségével végül megtalálták a kihagyás (Skip) gombot. Ezután a gép öt percig újraindult, majd rendben elindult. Steven nem tudja pontosan, mi okozta a hibát. A másik műsorvezető szerint a gép alvó vagy hibernált állapotban ragadhatott, ami a Microsoft rendszereinél régi probléma, bár Steven állítása szerint a gép egész éjjel be volt kapcsolva. A BitLocker-kérést az egyik műsorvezető szerint általában a BIOS vagy a hardver változása váltja ki.
Az egyik műsorvezető egy másik esetet is elmesélt. A brit televízióban előző este futó The War Game című műsor nem volt audioleírt, ő mégis szerette volna megnézni. Dönthető fotelében ülve a Seeing AI-t a tévéképernyő felé fordította. Az alkalmazás hibátlanul felolvasta a képernyőn megjelenő szövegeket, a változásokat követte, és a reklámok cégjelzéseit is bemondta. A műsorvezetők szerint a Seeing AI-t gyorsasága ellenére alábecsülik. Egyetlen apró hibát említettek: indításkor körülbelül három másodpercig tart, mire használható.
Levelek az audioleírásról és a munkahelyről
Egy kanadai hallgató a szeptember 11-i adásra reagálva azt írta, hogy édesanyja szívesen hallgat audioleírásos tartalmakat. Ha együtt vannak, ő is élvezi. Az adás az RNIB egyik rendezvénye után készült, ahol Shaun a látó nézők audioleírás-használatáról beszélt. Erre a hallgatók vegyes véleményekkel reagáltak. Néhányan nem szeretnék, ha a látók „beleszólnának” az audioleírás alakításába. Shaun szerint viszont ez akár javíthatna is a szolgáltatáson. A két műsorvezető egyetértett abban, hogy senkinek nem kellene lemondania az audioleírásról azért, mert a család többi tagját zavarja.
Egy ausztrál hallgató, aki maga is jogilag vak, és kórházban dolgozik szociális munkásként, a július 30-i adásban felvetett kérdésre válaszolt: milyen tapasztalataik vannak a vak embereknek a kórházban. Levele szerint az elmúlt öt évben nem telt el nap anélkül, hogy valakinek el ne magyarázta volna, milyen alternatív módokon szerezhetnek vagy adhatnak át információt a látássérültek. Munkatársai így már másként gondolkodnak arról, hogyan adjanak át információkat vak vagy gyengénlátó betegeknek. A kórház foglalkozásterapeutái már a Vision Australia foglalkozásterapeutáival és gyógytornászaival is konzultálnak. A látássérült betegek örömmel látják, hogy a szociális munkásuk maga is vak, iPhone-t használ VoiceOverrel és adaptív szoftvert. A kézzel írt üzeneteket, amelyeket egy alkalmi osztályos ügyintéző hagy az asztalán, most Meta-szemüvegével olvastatja fel, és szerinte elég jól működik.
A műsorvezetők szerint a megoldást az jelenti, ha a látássérültek ott vannak a munkahelyeken, és megmutatják, hogyan dolgoznak. Shaun példaként Ed Summerst hozta fel, aki vak szoftverfejlesztőként a GitHub akadálymentesítési vezetője. Ha egy csapat látja, hogyan végez el valaki egy feladatot másképp, de ugyanolyan jól, a hozzáállás is változik. Az egyikük hangsúlyozta, hogy ez nem terhelheti a vak emberekre az egész munkát. Sokan sokszor pályáztak sikertelenül, ezért nem lustaság, ha valaki feladja. Elmondták, hogy a felvételi beszélgetésen gyakran már az első másodpercekben érezhető a másik fél bizonytalansága, és az udvariassági interjú után a valódi lehetőségekről már nem esik szó. Azt is beismerték, hogy ők maguk is beleeshetnek a hasonló kérdések csapdájába: az egyikük elmondta, hogy amikor korábban süketvak interjúalanyokkal beszélgetett, ő maga is elgondolkodott azon, hogyan fognak boldogulni egy munkahelyen.
Önfoglalkoztatás és építés mesterséges intelligenciával
Az egyik műsorvezető szerint kevés szó esik az önfoglalkoztatásról. Azt szeretné, ha a vakokat képviselő szervezetek is foglalkoznának azzal, hogyan vehetik saját kezükbe a sorsukat, ahelyett hogy arra várnának, hogy a világ elfogadja őket. Úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia új lehetőségeket nyit: aki tud weboldalt vagy alkalmazást építeni, üzleti lehetőséget talál benne. Tapasztalata szerint sokan szeretnének weboldalt vagy alkalmazást, de nem vállalkoznak a megépítésére, és inkább fizetnek valakinek, aki végigviszi a projektet. Bár az MI-eszközök egyszerűen előállítanak egy weboldalt, sokan olyan embert is szeretnének, aki projektvezetőként végigköveti a munkát, és ellenőrzi, hogy nem maradt-e ki lépés. Ezért nem hisz abban, hogy az MI minden munkahelyet megszüntet.
A „vibe coding” (szinte teljesen az MI által írt kód) szerinte könnyebb, mint hinnénk. Elég letölteni egy Gemini, Claude vagy ChatGPT alkalmazást, és beszélgetni vele. Az MI kérdéseket is feltehet, amelyek segítenek tisztázni az ötletet. A „promptolás” fontosságát azok hangsúlyozzák, akik ezt el akarják adni. Reggelente hangjegyzetekbe rögzíti a szétszórt ötleteit, és ezekből dolgozik tovább.
Egy példát is mondtak. Egy beszélgetés után mindketten megépítettek egy-egy eszközt, az egyik a Ring, a másik a Blink kamerákhoz. Billentyűparanccsal lekérik a kamera képét, az MI pedig részletesen leírja, mi látszik rajta. Így el lehet olvastatni például a házhoz érkezett furgon oldalán lévő feliratot. A műsorvezetők szerint az egész tíz percükbe került.
Az okosszemüveg-vita: tiltani a technológiát vagy a visszaélést?
Az adás legélesebb része a kamerás okosszemüvegekről szólt. Egy hallgató levelében azt írta, hogy megérti, ha egyesek biztonsági okokból megváltoztatják a viselési szokásaikat, de neki a szemüveg mindennapi, nélkülözhetetlen segédeszköz. A munkáltatók kivételével nem hagyja, hogy bárki megszabja, hol használhatja. A műsorvezetők egyetértettek, és egyikük sem szándékozik lemondani a szemüvegről.
A műsorvezetők egyelőre nem tudnak olyan esetről, hogy egy vak embernek megtiltották volna a szemüveg viselését. Úgy látják, hogy a vak közösségben helyenként túlzott a riogatás, és „olyan vitára készülünk, ami még nem történt meg”. Az egyikük úgy emlékezett, hogy nemrég olvasott egy hírt a londoni metróról (London Underground), ahol hamis matricák jelentek meg, amelyek a hivatalos biztonsági jelzéseket utánozva tiltották az okosszemüveget. Elhangzott az is, hogy Nagy-Britanniában állítólag néhány kocsma betiltotta az okosszemüvegeket. Ha valakit ilyen tilalom érint, szívesen hallanának róla.
Az egyik műsorvezető hangsúlyozta, hogy a nyilvános aggodalmak nem légből kapottak. Nőket és gyermekeket fényképezhetnek vagy vehetnek fel engedély nélkül, ami komoly gond. Példaként a szoknya alá fényképezést (upskirting) említette, bár azt is elismerte, hogy nem tudja, ez hogyan működik okosszemüveggel. Az Egyesült Királyságban ez bűncselekmény. Mindketten úgy gondolták, hogy a megoldás nem a technológia betiltása, hanem a törvények érvényesítése és az elkövetők felelősségre vonása. Ha a szemüveget a kamerája miatt be kellene tiltani, akkor az okostelefonokat is, hiszen azok kamerája ugyanígy használható. A titkos felvételekhez pedig már régóta léteznek más eszközök is. A nyilvános félelem egyik forrása szerintük az, hogy a felvételek gyorsan felkerülhetnek a közösségi médiába, és a platformok sokszor nem vetnek véget az ilyen tartalmaknak.
A vita egy része szerintük Meta-ellenes hangulatból is fakad. Kíváncsiak, hogy az Apple saját szemüvegének megjelenésekor változik-e a hozzáállás, vagy akkor is ugyanazok az érvek hangzanak majd el.
Kisebb hírek: eszközök és segédanyagok
A levelek között több eszközökről szóló hír is elhangzott. Egy hallgató szerint a HumanWare ingyenes hangos útmutatót adott ki a Ray-Ban Meta szemüvegekhez. Egy másik kanadai hallgató a Kapsys SmartVision 3-on írta a levelét. Tizenöt évig BlackBerryt használt, és szereti a fizikai billentyűket. A BlindShell helyett azért ezt választotta, mert teljes értékű Androidot futtat. Szerinte viszont erősebb hardverre és újabb Android-verzióra lenne szükség, mert a telefonon futó 11-es változat sok alkalmazáshoz már régi. Az egyik műsorvezető egyetértett, és elmondása szerint többször jelezte ezt a gyártónak, eddig eredmény nélkül.
Az egyikük előrendelte a Clicks Communicatort is, amely a szállítási ígéret szerint decemberben érkezik. Szerinte az eszközön Android 17 fut majd. Kérdés, hogy a másodtelefonként számon tartott eszköz teljesítménye elég lesz-e. A műsorvezetők azt tervezik, hogy a megjelenés után újra bevonják a beszélgetésbe a Clicks billentyűzet egyik korábbi vendégét, hogy összevessék a tapasztalatokat.
Összegzés
A hallgatói levelek közös vonása, hogy a technológia ígérete és a mindennapi használat között gyakran nagy a távolság. A passkey-k egyelőre nem váltották ki a jelszavakat, az MI-alapú segédeszközök viszont valós helyzetekben is segítenek, a laptop hibáinál éppúgy, mint a tévénézésnél. A foglalkoztatásról és az okosszemüvegekről szóló részekben visszatérő gondolat volt, hogy a változást a látássérült emberek jelenléte és a tapasztalatok megosztása hozhatja, de ezt nem lehet csak rájuk hagyni.
A cikk a Double Tap podcast 2026. szeptember 28-i adása alapján, AI felhasználásával készült, ezért apróbb pontatlanságokat tartalmazhat.