Az FSCast 269. adásában két vendég kap szót: egy missouris rádiós és televíziós személyiség, akinek nemrég jelent meg könyve vakvezetőkutyáival töltött éveiről, és egy görög emeritus professzor, aki harminc évet töltött az előadóteremben, és egy évtizede küzd az akadémiai publikációk akadálymentesítéséért.
Az FSCast a kisegítő technológia területének egyik legtekintélyesebb angol nyelvű podcastja, amelyet a Vispero gondoz. A 269. adást Oleg Shevkun vezeti; a szokásos termékhíreket ezúttal két hosszabb interjú váltja fel, mivel a Vispero a májusi szoftverfrissítéseken dolgozik – ezekről a következő adásban lesz szó.
Judy Redlich: a könyv, amelyet húsz évig írt
Judy Redlich missouris rádiós és televíziós személyiség, aki 2006 óta él és dolgozik vakvezetőkutyákkal. Koraszülöttként oxigéntúladagolás következtében veszítette el a látását, és az első vakvezetőjével töltött naptól kezdve naplójában jegyezte fel a közös kalandokat. Az évek alatt e-mailben osztotta meg ezeket a szövegeket a barátaival, akik rendre arra biztatták, hogy írjon tovább.
Mostanra könyv lett belőlük. A Forward, Heel, Park: Adventures with My Four-Footed Friends látszólag Redlich és vakvezetői kapcsolatáról szól – de a mélyebb téma az emberi kapcsolatok természete: hogyan bánjunk egymással, hogyan figyeljünk a másikra, és hogyan legyünk jelen azoknak, akik ránk bízták magukat.
Három vakvezetője volt eddig. Az első 2006-tól 2015-ig volt mellette, majd rákban pusztult el. A második 2018-ban érkezett, de genetikai vizsgálaton szemproblémák derültek ki, ezért 2022–23-ban új gazdának adta. Jelenlegi kutyájával, Opie-val folyamatosan gyűlnek az újabb történetek. A könyv 2026. június 15-től kapható az Amazonon; Redlich weboldala: judyredlich.com.
Vakvezetővel a tévéstúdióban
Redlich az 1980-as évektől részt vett a St. Louis-i keresztény családi televízió kiépítésében – saját elmondása szerint ez volt az első ilyen profilú csatorna az Egyesült Államokban. A KNLC 24-es csatornán összesen 760 adást vezetett, és mindvégig kérte a stábjától, hogy legyenek vele őszinték, ha a testtartása vagy a kamera felé fordulás nem sikerül.
„Nem sértésként fogadtam, hanem segítségként” – mondja. Az egyik legemlékezetesebb esete, hogy a stábja egyszer ottfelejtette egy fogadáson, a Superman sajtókonferenciáján. „Akkor örültem neki, mert azt jelentette: nem tartottak fogyatékosnak. Egyszerűen megfeledkeztek rólam.” Karrierje során nehéz társadalmi kérdéseket is feldolgozott: Cry Justice című rádiósorozatában halálsoron lévő foglyok és hozzátartozóik sorsát mutatta be.
Önállóság, alázat, egymásra figyelés
Redlich nyíltan beszél arról, hogy fiatalon az önbizonyítás vezérelte. Vakként tanult meg kétkerekű kerékpáron közlekedni: apja tanította, a nővérei kerékpárjára kattogókat szereltek, és ő utánuk hajtott. Oregonba utazott egy folk énekes nyomán, megpróbálta a másodfokú rádiótávíró-vizsgát – tíz ponttal megbukott a matematikán –, és csak fokozatosan jutott el oda, ahol az önbizonyítást felváltotta az egymásra figyelés.
„Értsd meg, mit akar tőled az élet, és mit akarsz te az élettől” – mondja, amikor a munkahelyi diszkriminációról kérdezik. Egyik állásánál a pozíciót egy kollégájának adták; amikor szóvá tette, azt a választ kapta: ha nem tetszik, mondjon fel. Nem mondott fel.
Vakvezetői sokat tanítottak az alázatról és a türelemről. „Nem csak egy kutyát kell megszerezni – kapcsolatot kell felépíteni. Tudni kell, mikor éhes, mikor fáradt, mikor fél valamitől.” Ez az a szemlélet, amely Redlich szerint az emberi kapcsolatokban is a legtöbbször hiányzik.
Dr. Antonopoulos: Oxford, Ioannina és harminc év az előadóteremben
Az adás második fele más irányból közelít ugyanazokhoz a kérdésekhez. Panagiotis Antonopoulos görög középkortörténész tizenhat éves korától angol bentlakásos iskolában tanult, a worcesteri Worcester College for the Blind-ban, amely 1866-ban alapult. Az intézmény mára a Chorleywood College for Girls with Little or No Sight-tal egyesülve New College Worcester névvel működik, és Anglia egyik vezető speciális akadémiai intézménye.
BA-fokozatát Oxfordban szerezte. Az utolsó négy hónapban az anyja is mellette tartózkodott, hogy görög forrásokat olvasson fel neki. „Ha akkor már létezett volna a mai technológia, sokkal messzebbre jutottam volna” – mondja. A PhD-t a görögországi Ioannina Egyetemen szerezte, ahol aztán harminc éven és tíz hónapon át tanított. Szűkebb szaktárgyai a bizánci történelem és a nyugati középkor (Kr. u. 300–1492). Szívesen tartott kisebb szemináriumokat, és az aktuális kutatási eredményeket igyekezett folyamatosan beépíteni az anyagba.
Az utolsó aktív éveket azonban megkeserítette, hogy a hallgatók egyre inkább PowerPoint-prezentációkat és vizuális tartalmakat vártak el tőle – olyasmit, amit vakként nem tudott nyújtani. A hallgatói értékelések elismerték tudását és elkötelezettségét, de rendszeresen hiányolták a képes illusztrációkat. „Ez nagyon mélyen megviselt, és sosem hevertem ki teljesen” – mondja egyenesen.
Akadémiai hozzáférhetőség: egy siker és sok csend
Antonopoulos évek óta azon dolgozik, hogy a tudományos irodalom vakoknak és gyengénlátóknak is hozzáférhető legyen. Egy waterlooi (Waterloo Egyetem, Kanada) és két washingtoni kollégával közösen keresik meg rendszeresen a nagy tudományos kiadókat. A legtöbbjük válasz nélkül hagyja a leveleket.
Egyetlen konkrét eredményük van: a Wiley kiadó az Early Medieval Europe folyóiratot az ő javaslataikra alapozva tette akadálymentessé. A többi nagy kiadó nem reagált.
Az akadémiai hozzáférhetőség kapcsán emlegeti a Thesaurus Linguae Graecae (TLG) adatbázist is, amelynek fejlesztőcsapatával szorosan együttműködött. A TLG a görög írott örökséget a Kr. e. 8. századtól gyűjti egybe; a Kaliforniai Irvine Egyetemen (UC Irvine) működik, egyéni és intézményi előfizetéssel érhető el. Antonopoulos szerint ez az adatbázis a görög forrásokhoz való hozzáférés problémáját vakoknak szinte teljesen megoldotta.
„Nem csak olvasni kell tudni egy forrást, hanem hivatkozni is rá – pontos oldalszámokat megadni. Ez az akadémiai hozzáférhetőség lényege.”
A kis alkalmazások nagy csődje
Az adás egyik legélesebb megjegyzése Antonopoulosé: miközben a nagy digitális rendszerek akadálymentesítéséről folyik a vita, a hétköznapi eszközök sem tartanak lépést. A saját hallókészülékének vezérlőalkalmazása például nem olvassa fel az ikonokat, ezért vakként használhatatlan.
„Miközben arról vitatkozunk, hogyan tegyük akadálymentessé az összetett szoftverrendszereket, addig egy hallókészülék-vezérlő alkalmazás sem működik nekünk.”
Oleg Shevkun, a műsorvezető is visszaigazolja: az akadálymentesség nem csak a nagy, komplex szoftverekre vonatkozó kérdés – sokszor épp a kis, látszólag egyszerű alkalmazások maradnak le a legjobban.
—
A két interjú – egymástól teljesen eltérő életutakat mutatva be – közös pontban találkozik. Redlich vakvezetői mindig egyszerre voltak munkatársak és barátok; Antonopoulos tanítványaival, kollégáival, sőt a TLG-fejlesztőcsapattal is személyes kapcsolatot épített. Mindketten arról számolnak be, hogy a technológia akkor működik igazán, ha mögötte emberi figyelem áll – és hogy a hozzáférhetőség nem csupán műszaki feladat, hanem szemlélet kérdése. Az FSCast következő adásában várhatóan a Vispero-termékek – a JAWS, a ZoomText és a Fusion – májusi frissítéseiről lesz szó.
A cikk az FSCast 269. adása alapján, AI felhasználásával készült, ezért apróbb pontatlanságokat tartalmazhat.