Jeff Skoglund Minnesota erdeiben nőtt fel vadászattal, horgászattal és túrázással, aztán retinitis pigmentosa miatt elvesztette a látását – de nem a szenvedélyét. A Double Tap Weekend legutóbbi adásában arról mesélt Shaun Preece-nek, hogyan tanulja újra a vadont, és milyen technológiával próbál lépést tartani a mindennapokkal.
Jeff Skoglund közösségi médiában „blind outdoorsman”, vagyis „vak túrázó” néven fut, és ahogy a beszélgetésből kiderül, ez a szerep nem a látásvesztéssel kezdődött, hanem jóval korábban, gyerekkorában gyökerezik. A Double Tap Weekend műsorvezetője, Shaun Preece azért is örült a beszélgetésnek, mert – ahogy elmondta – ő maga is küzd a mobilitással és a tájékozódással, így kíváncsi volt, hogyan lehet mindezt egy erdei ösvényen, vadonban is megoldani.
Egy e-mail címből lett márka
Jeff Skoglund elmondása szerint a „blind outdoorsman” elnevezés eredetileg egyszerűen az e-mail címe volt. Amikor barátai és családtagjai arra biztatták, hogy ossza meg a történetét a közösségi médiában, az egyik fia javasolta, hogy próbálkozzon TikTokkal – innentől kezdve minden tartalmát ezen a néven publikálja. Mára YouTube-csatornáján (@BlindOutdoorsman) is ezt a nevet használja.
A „túrázó” jelző azonban nem a vakságából fakad, hanem megelőzte azt. Északi Minnesotában nőtt fel, a kanadai határ közelében, és gyerekkora óta vadászott, táborozott, horgászott és túrázott – a szabadtéri élet minden eleme természetes közege volt már gyerekként is. Amikor Shaun rákérdezett, hogy a látásvesztés hozta-e magával az outdoor életmódot, Jeff egyértelműen tisztázta: nem, ő mindig is ilyen volt, a kihívás csupán az, hogyan csinálja most másképp, vakon ugyanazt, amit korábban látóként csinált.
Ennek a vidéknek a szíve a Boundary Waters Canoe Area, egy hatalmas vadonterület, amely a kanadai oldalon a Quetico tartományi parkkal (Quetico Provincial Park) határos. Jeff szerint ez volt gyerekkora és felnőttkora terepe, és ma is ide köti a legerősebb szál.
RP-diagnózis és a mai látásállapot
Jeff Skoglundnál 2005-ben, körülbelül 31 éves korában diagnosztizáltak retinitis pigmentosát (RP) – ugyanazt a szembetegséget, amellyel Shaun Preece is él. A diagnózis idején még mindent tudott csinálni: látott, olvasott, vezetett autót. Orvosa akkor azt mondta neki, valószínűleg nem fog teljesen „kialudni” a látása, bár – ahogy Jeff megjegyezte – ez esetről esetre változik.
Öt évvel később, 2010-ben hivatalos vak minősítést kapott, és ezzel egy időben elvesztette az állását is. Ez volt számára az a pont, amikor a betegség ténylegesen begyűrűzött a mindennapjaiba, bár a folyamat maga nagyon fokozatos volt. Jeff úgy fogalmazott, hogy jó napokon még most is úgy érzi, mintha ugyanúgy látna, mint bárki más – ez persze csak vicc a részéről, hiszen a valóságban az emberek gyakran belé ütköznek az utcán, annak ellenére, hogy másfél méteres fehér botot használ.
A pontos látásállapotáról évekig nem volt tiszta képe – saját bevallása szerint sokáig nem is érdekelte az orvosi besorolása, csak elvégezte az éves kontrollokat. Nemrég, mindössze néhány héttel a beszélgetés előtt tudta meg, hogy jobb szemén már csak fényérzékelése van, bal szemén pedig a látásélessége 4/200. Arra a kérdésre, hogy ez jó vagy rossz eredménynek számít-e, Jeff bevallotta: ő maga sem tudja pontosan megítélni – szerinte ez naponta, sőt napon belül is változik, elsősorban a kontraszttól és a fényviszonyoktól függően.
Hogyan hódítja meg a vadont vakon
A beszélgetés központi témája az volt, hogyan lehet mindezzel a látásállapottal biztonságosan túrázni, vadászni és horgászni. Jeff több eszközt és stratégiát is használ, de egyiket sem nevezte tökéletes megoldásnak.
Vezetőkutyája, Natty, nagy segítség a mindennapokban, de a hegyi vagy erdei ösvényeken kevésbé válik be. A vezetőkutyákat ugyanis nem erdei terepre, hanem városi közlekedésre – útkereszteződések, liftek, járdák – képezik ki, ezért Jeff szerint Natty elképzelése egy jó ösvényről nem mindig egyezik az övével. Emellett megjegyezte, hogy a kutyák a vadonban is kutyák maradnak: könnyen elkalandoznak egy érdekes illat után, és hamar az ösvény szélén találja magát az ember.
Fehér botot is használ, de az egyenetlen, durva terepen ez sem működik igazán jól. Éppen ezért kezdett érdeklődni egy kifejezetten terepre tervezett, robusztusabb bot iránt, amit még nem próbált ki a vadonban, csak az utcán. Vízen, például kajakozáskor, tandem kajakot használ a feleségével, aki vele tart, így – ahogy Jeff fogalmazott – „nincs túl nagy bajban” soha.
Technológiai segítségként megemlítette a Gaia GPS nevű túraappot, illetve utalt egy másik navigációs alkalmazásra is, amelynek a nevére a beszélgetés közben nem emlékezett vissza pontosan. Emellett érdeklődve beszélt egy Cadence nevű, kifejezetten vakok és gyengénlátók számára készült tapintható táblagépről is, amelyről most kezdett csak tájékozódni, és kíváncsi volna, van-e ehhez kifejezetten a túrázáshoz használható alkalmazás. Jeff és Shaun Preece egyaránt hangsúlyozták, hogy őszintének kell lenni azzal kapcsolatban, mi az, amit valaki egyedül, és mi az, amit csak segítséggel vagy speciális eszközzel tud biztonságosan megcsinálni a szabadban.
iPad, iMac vagy inkább Windows – a technológiaváltás dilemmája
A beszélgetés másik nagy témája Jeff eszközhasználata volt. Körülbelül 2013-ban a State Services for the Blind (Minnesota állam vakoknak nyújtott állami szolgáltató szervezete) segítségével jutott hozzá első iMacjéhez, majd 2018-ban másodszor is végigcsinálta ezt a folyamatot. A gépet ZoomText nagyítóprogrammal állították be neki, amivel a kurzort és a képernyő tartalmát tudta felnagyítani. Miután befejezte az akkori tanulmányait, rájött, hogy az iPadje gyakorlatilag ugyanazokra a feladatokra alkalmas, amikre szüksége volt, így az iMac fokozatosan háttérbe szorult. Ezzel együtt sosem tanulta meg rendesen sem a VoiceOver (Apple képernyőolvasó) billentyűparancsait, sem a JAWS (Job Access With Speech) használatát, mert amíg volt egy kevés használható látása, addig az érintőképernyős, ujjal irányított munkamódszer egyszerűen kényelmesebb volt neki. Az évek során viszont elkopott a gépelési rutinja és a számítógépes tudása.
Most úgy érzi, hogy az iPad egyszerre nagyszerű és korlátozó eszköz. A vágás-másolás-beillesztés műveletek örökké tartanak rajta, és sokat kell bajlódnia azzal, hogy a VoiceOvert vagy egy mesterségesintelligencia-alapú asszisztenst kérjen meg a szöveg átszervezésére, hogy kevesebbet kelljen gépelnie. Shaun megjegyezte, hogy ez a fajta akadály jellemzően csak fokozódik, ha valaki asztali gépre vált – nem lesz egyszerűbb, csak másképp nehéz.
Jeff most azon gondolkodik, hogy visszatér-e a számítógéphez, és ha igen, melyik platformra. Bár korábban, még látóként, Windows-felhasználó volt, és a felesége is ezt a rendszert preferálja – ami fontos szempont, hiszen szeretnék közösen használni ugyanazt a gépet –, komoly tanulási görbével kell számolnia, függetlenül attól, hogy Apple vagy Windows mellett dönt. Jó véleménnyel van az NVDA-ról (Non-Visual Desktop Access, egy ingyenesen elérhető képernyőolvasó Windows alá), amit korábban is használt, és amelyről nem hallott rossz visszajelzéseket. Shaun ezt azzal egészítette ki, hogy a JAWS egyesek szerint erősebb szkriptelési támogatást nyújt bizonyos szoftverekhez, illetve hogy a Windowsba be van építve egy Narrator nevű képernyőolvasó is, ahogy a Mac gépeken a VoiceOver. Egyik platformot sem nevezte egyértelműen jobbnak – szerinte mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és sokszor egyszerűen az dönt, amelyik eszközt a partnerünk is szívesen használja: ha elakad az ember, sokat számít, ha van kit megkérdezni.
Tartalomkészítés hét hónap alatt: a közösségi média tanulási görbéje
Jeff 2025 novembere óta, vagyis a beszélgetés idején mintegy hét hónapja készít tartalmat a közösségi médiában. Saját szavai szerint az elején alig tudott bejelentkezni a Facebookra, most viszont YouTube-on, Facebookon, Instagramon és TikTokon is jelen van. Kifejezetten a YouTube-ot és a Facebookot kedveli a legjobban, mert ott jobban el tudja mesélni a történeteit, és a közönség is könnyebben tud reagálni rájuk.
A tanulási folyamat nem volt zökkenőmentes: képernyőképeket kellett készítenie, hogy megkérdezze egy mesterséges intelligenciától, hogyan is működik egy-egy platform funkciója, és sokszor egész napos „vitának” nevezte, mire egyetlen egyszerű bejegyzést sikerült feltennie. Azt is elárulta, hogy 54 éves, ami a TikTok jellemzően fiatalabb közönségéhez képest szokatlannak tűnhet – szerinte viszont a húszas-harmincas éveikben járók alkotják a legnagyobb csoportot a platformon, úgyhogy nem érzi magát kirívónak.
Jeff kifejezetten elhárítja magától az „advocate”, vagyis a valamiért aktívan kiálló szószóló szerepét. Azt mondta, csupán a saját nézőpontját osztja meg, és tisztában van vele, hogy a vakságnak vagy a szabadtéri életnek nincs egyetlen helyes módja – csak azt mutatja meg, ahogyan ő maga csinálja. Ennek ellenére elmesélt egy történetet arról, milyen hatással lehet mások életére: egy nagymama írt neki, aki az unokájával együtt nézi a videóit, és a gyerek ezáltal kezdte megérteni, hogyan lát – vagy milyen keveset lát – a nagymamája.
Amikor a városi élet vidékire vált: a mobilitási rutin gyengülése
A beszélgetés egyik legőszintébb része arról szólt, hogyan hatott Jeff mobilitási készségeire, hogy pár évvel korábban a családja városközelibb lakásból egy vidékiesebb otthonba költözött. Felesége Kaliforniából származik, és nem sokkal a költözésük után egy olyan házba mentek, amely már nincs igazán városi környezetben. A legközelebbi hely – egy benzinkút – másfél mérföldre (kb. két és fél kilométerre) van tőlük, ahova Jeff szerint nincs is különösebb kedve elmenni, hiszen csak kávét vagy üdítőt tudna ott venni.
Ennek eredményeként Nattyt jóval ritkábban viszi ki sétálni, mint korábban, és amikor mégis elindulnak valahova, szinte mindig a feleségével együtt teszi ezt, ami azt jelenti, hogy inkább a „kövesd” parancsot használja a kutyával, mint az önálló vezetést. Jeff nyíltan elismerte, hogy emiatt mind Natty vezetőkutya-készségei, mind a saját botos tájékozódási rutinja gyengülhetett az elmúlt időszakban – egyszerűen azért, mert ha valaki mindig kap segítséget, könnyű hagyni, hogy a másik vezessen. Shaun ehhez hozzátette a saját tapasztalatát is: amikor teljesen elvesztette a használható látását, ő maga is apró lépésekben, a kocsibejáró végéig, majd egyre messzebb sétálva építette vissza a magabiztosságát – és úgy vélte, Jeffnek is hasonló, fokozatos gyakorlásra volna szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze az önálló tájékozódási rutinját.
Összegzés
Jeff Skoglund története arról szól, hogy a retinitis pigmentosa okozta fokozatos látásvesztés nem feltétlenül jelenti egy korábban kedvelt életmód feladását, csak annak újratanulását – kutyával, bottal, néhol bizonytalan technológiával, és rengeteg őszinteséggel afelől, mikor van szükség segítségre. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a mindennapi eszközhasználat – legyen szó iPadről, iMacről vagy egy jövőbeli Windows-gépről – ugyanolyan nagy kihívás tud lenni, mint egy erdei ösvény, és hogy a közösségi médiában megosztott őszinte tapasztalatok másoknak is segíthetnek, még akkor is, ha az alkotójuk nem tekinti magát szószólónak.
A cikk a Double Tap podcast 2026. augusztus 1-jei „Weekend” adása alapján készült, AI felhasználásával, ezért apróbb pontatlanságokat tartalmazhat.