Az Apple 1976. április 1-jei alapításának 50. évfordulóját az Access On podcast – az Egyesült Államok Vakok Nemzeti Szövetségének (National Federation of the Blind, NFB) technológiai műsora – egy ritkán tárgyalt fejezettel ünnepli: annak a korszaknak a felidézésével, amikor vak felhasználók és szövetségeseik tették az Apple II-t valóban használhatóvá – jóval azelőtt, hogy az „inkluzív tervezés” fogalma egyáltalán létezett.
Az adásban visszaemlékezőként részt vesz Caryn Navy, a Raised Dot Computing társalapítója; Dave Andrews, a New Jersey-i Vakok Könyvtárának egykori munkatársa; Mike May, a vállalat 12. sorszámú ügyfele; valamint Bonnie Mosin, aki a Tennessee-i Vakok Iskolájától egészen az egyetem elvégzéséig az Apple IIc-vel dolgozott.
A nyitott platform és a vak felhasználók
Az Apple II 1977-ben jelent meg. Nyitottsága és bővíthetősége akkoriban szokatlan volt: Steve Wozniak ragaszkodott az expansion slotokhoz (bővítőhelyekhez), Steve Jobs viszont inkább zárt rendszert akart. Wozniak nem engedett – és ez a döntés mellékesen megnyitotta az utat a vak felhasználók előtt is. A bővítőhelyek tették lehetővé, hogy kártyákat – például az Echo Speech Synthesizer hangszintetizátorkártyát – lehessen a gépbe helyezni.
Az Apple II-nek nem volt beépített akadálymentesítése. Amit a korai nyolcvanas években létrehoztak, az nem vállalati program volt, hanem alulról szerveződő, improvizatív munka: vak technológusok, mérnökök, pedagógusok és szövetségesek hangszintézisből, braille-eszközökből és szoftverekből működő ökoszisztémát építettek.
A Raised Dot Computing és a BrailleEdit
A korszak meghatározó szereplője a Raised Dot Computing volt, amelyet 1981-ben alapított David Holliday és Caryn Navy. Ismeretségük az MIT-en kezdődött: Navy elsőéves hallgató volt, amikor Holliday segített neki megkerülni egy akadályt az előadóterem felé vezető úton. Néhány nappal később Holliday – aki saját maga tanulta meg a braille-t egy könyvtári könyvből – braille-re írt céduláját személyesen adta át neki a nevével és telefonszámával.
A cég zászlóshajója a BrailleEdit nevű szoftver volt – később BEX (BrailleEdit Express) névre keresztelve –, amely az Apple II-t komoly braille- és nyomtatott dokumentumok előállítására alkalmas rendszerré alakította. A szoftver parancsait dollárjelekkel vezette be a felhasználó: egy sor elején a $P például oldaltörést, a $CE középre igazítást jelölt. A podcast résztvevői nem véletlenül emlegetik e megközelítés hasonlóságát a mai Markdown és HTML jelölőnyelvekkel. A koncepcióhoz részben a VersaBraille braille-eszköz parancskészlete szolgált mintaként.
A szoftvert nem elefántcsonttoronyból fejlesztették. Harvey Lauer, a Hines-i VA (Hines Veterans Administration Medical Center, Chicago közelében) munkatársa például 12 javaslattal érkezett a fejlesztőhöz – de hogy ne sokkolja az akkor még induló vállalkozót, először csak hatot küldött el, majd röviddel utána a másik hatot. Lauer ötlete volt a hangmagasság-változtatáson alapuló nagybetűjelzés is: a szintetizátor egy fokkal magasabb hangon olvasta a mondatkezdő nagybetűs szavakat, és még magasabban a csupa nagybetűs szövegeket. Ezt a megoldást ma is alkalmazzák a képernyőolvasók.
David Holliday kapcsolata az Apple-lel nem maradt csupán technikai jellegű. Egy konferencián Holliday odament Steve Jobs standájához, bemutatkozott – Jobs azonnal reagált: „Ó, ön a VersaBraille-es fickó.” Holliday később elérte, hogy az Apple különböző termékeinek kézikönyveit géppel olvasható formátumban bocsássák rendelkezésre, hogy braille-re fordíthatók legyenek.
Caryn Navy akkoriban a Wisconsini Egyetemen fejezte be doktori tanulmányait, és a disszertációját VersaBraille-en gépelte – ami jelzi, mennyire komoly munkaeszköznek számított a rendszer.
A VersaBraille és a hangszintézis
A VersaBraille (a Telesensory Systems gyártmánya) az Apple II mellé szánt kulcseszköz volt: kazettás alapú braille-terminál braille-billentyűzettel, amelynek adatait speciális, jó minőségű – jellemzően Maxell – szalagokon tárolta. Ára 1979-ben körülbelül 5250 dollár volt, ami mai értéken többet ér, mint egy APH Monarch multiline braille-kijelző.
A hangszintézis terén a Street Electronics Echo Speech Synthesizer volt a legelterjedtebb megoldás – bővítőkártyaként illeszkedett az Apple II-be. Bonnie Mosin, aki a Tennessee-i Vakok Iskolájában ismerkedett meg a géppel, a Cricket nevű külső szintetizátort is használta: egy kis dobozt egyetlen hangerőszabályzó gombbal, amelynek zöld jelzőfénye az egész éjszakát beragyogta a kollégiumban – nem mindig szobatársa örömére. A hardveres braille-nyomtatás terén Tim Cranmer, az NFB elismert tagja fejlesztette a Cranmer Modified Perkins nyomtatót, amely megfizethetővé tette az otthoni braille-sokszorosítást.
Az epizódban Jonathan Mosen, a műsorvezető egy Apple II-emulátoron – amelyet Jason Smith segítségével üzemeltetett – élőben is bemutatja, hogyan szólt a korabeli Echo szintetizátor. A klasszikus Lemonade Stand (1979) és egy blackjack-program megszólaltatása nemcsak nosztalgikus élmény: érzékletes képet ad arról, milyen volt vakon egy ilyen géppel dolgozni negyven évvel ezelőtt.
Közösség és tudáscsere – newsletterek és konferenciák
A Raised Dot Computing hírlevele kazettán érkezett az előfizetőkhöz – és nemcsak a BrailleEdit újdonságait ismertette, hanem tárgyilagosan foglalkozott más termékekkel, sőt vetélytársakéval is. Mike May visszaemlékezése szerint ez volt a legfontosabb információforrás a vakok technológiai közösségében. A levelezési lista szelleme olyasfajta közösségi hangnemet teremtett, ami ma ritka. Az archív számok ma is elérhetők a DuxburySystems.org oldalon.
A terjesztés máshol sem volt egyszerű: az előre elkészített floppylemezeket postán küldték szét, az információcsere jelentős részét pedig a konferenciák töltötték be – például a Twin Cities-ben évente megrendezett „Closing the GAP” konferencia. Az 1980-as évek közepétől a CompuServe online rendszer fogyatékossági fóruma is teret adott az eszmecserének; Dave Andrews a vakok részlegét irányította. A nyolcvanas évek elején azonban a nyomtatott és kazettás hírlevelek – köztük az IOTI (Technical Innovations Bulletin) – töltötték be a közösségi szerepet.
A szoftverökoszisztéma a BrailleEditen túl is gazdag volt. Larry Skutchan – aki később az APH-nál, az American Printing House for the Blind-nál dolgozott – ProWords nevű szövegszerkesztőt írt; egy másik fejlesztő, a pszichológus végzettségű Peter saját vállalkozást alapított Shrinkwrapped Computers névvel. Elérhető volt egy Monopoly-változat is, amelyet Skutchan és mások fejlesztettek: menüvezérelt volt, és az eredeti játékszabályokat szigorúan követte.
A Macintosh és az átállás
Amikor az Apple 1984-ben bemutatta a Macintosht, a vak felhasználók számára ez nem megváltást, hanem zsákutcát jelentett. A grafikus kezelőfelület akadálymentesítés nélkül érkezett, és szinte senki sem tudta használni. Mike May az Apple IIe-t a kilencvenes évek elejéig megtartotta; Bonnie Mosin az Apple IIc-vel egészen 1997-ig dolgozott – addig, amíg első munkahelyén Windows-ra kellett átállnia, és ehhez szüksége volt az első JAWS for Windows-verzióra.
A Raised Dot Computing is érezte a változást: felfogadtak egy fejlesztőt, Lee Kaminszkyt, aki a BEX forráskódja alapján megírta a Hot Dots nevű PC-s szoftvert. Az átállás a nyolcvanas évek végén indult meg, de a régi felhasználók nem egyszerre váltottak – sokan addig kitartottak, amíg a PC-ökoszisztéma megfelelő alternatívát kínált.
VoiceOver, iPhone és az NFB: küzdelem és partnerség
Az Apple modern akadálymentesítési korszaka sem belső döntésből, hanem nyomásgyakorlás eredményeként indult. 2003 júniusában az Alva Access Group megszüntette az Outspoken nevű képernyőolvasót – ez volt az egyetlen Mac-képernyőolvasó, és bezárásával a Mac egycsapásra hozzáférhetetlenné vált vak felhasználók számára. Ugyanekkor Maine állam ambiciózus oktatási programot indított: hetedik és nyolcadik osztályos tanulók Apple laptopot kaptak. A vak diákok néma szemlélők maradtak – az osztálytársaik a legjobb elérhető számítógépet kapták, amelyből ők semmit sem tudtak hasznosítani.
Az NFB fellépett: törvényhozókhoz fordult, és egyértelművé tette Maine állam és az Apple számára egyaránt, hogy akadálymentesítés nélküli technológia közpénzből nem fogadható el. Az Apple meghallgatta. 2005 áprilisában a Mac OS X Tiger már beépített, ingyenes képernyőolvasóval, a VoiceOverrel érkezett – minden Macen, felár nélkül. Ez volt az első alkalom a technika történetében, hogy operációs rendszert saját képernyőolvasóval szállítottak.
2007-ben az iPhone bemutatója a vak közösségben inkább feszültséget keltett, mint lelkesedést: egyetlen üveglap, fizikai gombok és tapintható jelölések nélkül. Két évig az iPhone valóban hozzáférhetetlen maradt. Az áttörést a Washingtoni Egyetem kutatói hozták el: vak résztvevőkkel végzett kutatásuk eredményeként fejlesztették ki a SlideRule nevű érintőképernyős képernyőolvasót. Az alapötlet: az ujj szabadon tapogathatja a képernyőt, és hallhatja, mi van alatta – az aktiválást egy külön mozdulat, a dupla koppintás végzi. Egy Apple-mérnök utólag megerősítette a kutatás vezetőjének, hogy a cég mérnökei ismerték ezt az irodalmat.
Közben az iTunes U terjesztése kapcsán az NFB massachusettsi tagozata felszólította az egyetemeket, hogy ne vezessék be az iTunes U-t, amíg az nem akadálymentesített. A massachusettsi főügyész vizsgálatot nyitott. 2008 szeptemberében az Apple önkéntes megállapodást írt alá az iTunes és az iTunes U akadálymentesítéséről. Kilenc hónappal később, 2009 júniusában Phil Schiller a WWDC-n 36 másodperces bemutató keretében ismertette a VoiceOver funkciót az iPhone 3GS-en. 2010-ben az NFB átadta az Apple-nek a Dr. Jacob Bolotin-díjat – annak elismeréseként, hogy valósággá tett valamit, amit korábban lehetetlennek tartottak.
Partnerség, nem jótékonyság
Az Access On adásából kirajzolódó kép nem arról szól, hogy az Apple jótékonysági gesztusból tette hozzáférhetővé az eszközeit. A korai Apple II-es korszakban vak fejlesztők és felhasználók csinálták meg azt, amire az Apple nem gondolt; a VoiceOver és az iPhone VoiceOver esetében szervezett nyomásgyakorlással kellett napirendre tűzni a kérdést. „A jó napokon partnerek voltunk, a nehéz napokon kikényszerítettük a helyünket” – fogalmaz a műsorvezető. Egyik esetben sem volt szó adományról.
Az Apple 50. születésnapján az ünnepi szó mellé ez a kontextus is hozzátartozik: egy akadálymentesített technológiai ökoszisztéma nem magától épül fel, és nem is tisztán vállalati jóindulatból. Vak emberek, szövetségesek és egy szervezett mozgalom munkája is benne van.
—
A cikk az Access On podcast 2026. április 1-jei adása alapján, AI felhasználásával készült, ezért apróbb pontatlanságokat tartalmazhat.