Huszonöt évvel ezelőtt egy ismeretlen támadás következtében Clive Jones, brit katonai veterán teljesen elvesztette a látását. Ma íjász, szabadkőműves-csoport vezetője, és lelkes technológiai felhasználó, aki saját bevallása szerint többet csinál, mint valaha.
—
Clive Jones 26 éves volt, amikor egy paranoid skizofréniában szenvedő ismeretlen súlyosan bántalmazta: az arcán és szemein elszenvedett sérülések következtében teljesen elvesztette látását. Protetikus szemei vannak, hat napos kómából ébredt fel. Nem harci sérülés vakította meg – az egybeesés mégis döntő: a brit hadseregben szerzett katonai múltja volt az, amely megnyitotta előtte a számára legfontosabb ajtót.
Az újraindulás nem ment egyik napról a másikra. A kórházi ágyon, ébredés után szinte azonnal megjelent a Blind Veterans UK – akkor még St. Dunstan’s – elnöke, akit Clive ezredén keresztül értesítettek. Clive visszaemlékezése szerint első reakciója meglehetősen tömör volt: megkérte az elnököt, hogy szálljon le az ágyáról. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – csatlakozott a szervezethez, és ez a döntés az elmúlt 25 év egyik legjobb döntésének bizonyult.
Egy szervezet, amely nem tolja rá magát
A Blind Veterans UK-t a második világháború idején alapították vak és gyengénlátó katonai veteránok támogatására. Clive esetében a segítség a legalapvetőbb önellátási készségek visszaépítésével kezdődött: hogyan kell főzni, hogyan lehet biztonságosan közlekedni otthon, hogyan lehet számítógépet használni. A szervezet működési modellje viszonylag egyszerű: ha probléma merül fel, elég felhívni, és egy rehabilitációs szakember kimegy. Nem kell előre megindokolni, miért van szükség a segítségre.
Ez az utóbbi szempont Clive számára fontos volt. Sok rehabilitációs program előírja, hogy a kliensnek bizonyítania kell a szükségletét, vagy egy meghatározott protokollon kell végigmennie. A Blind Veterans UK nem így működik: annyi segítséget kap az ember, amennyit kér – sem többet, sem kevesebbet. Ez az önrendelkezés megőrzésének szempontjából alapvető különbség.
A szervezet nem csupán Clive-nak nyújtott támaszt. Felesége – akivel öt évvel a baleset előtt házasodtak, és akivel nemrégiben ünnepelték 30. évfordulójukat – szintén a szervezeten keresztül kapott segítséget abban, hogyan lehet egy hirtelen megvakult férj mellett élni és dönteni. Fiuk 11 hónapos volt, amikor Clive megvakult; ma 21 éves. Az egész família alkalmazkodott, és ebben a Blind Veterans UK közösségi hálója legalább olyan szerepet játszott, mint a konkrét rehabilitációs szolgáltatások.
A közösség, amelyet nem lehet máshol megtalálni
A szervezet tagjai között 25 évesektől 103 évesekig mindenki ott van, akinek katonai múltja van. Ez a heterogenitás – ami első pillantásra talán hátránynak tűnhet – valójában az egyik legnagyobb erőforrás. Clive évekkel ezelőtt tapasztaltabb vak veteránoktól tanulta meg, hogyan boldoguljon a mindennapokban; ma ő az, aki az újonnan megvakult tagoknak adja át ezt a tudást.
A katonai kötelék sajátos összetartó erőt jelent. Aki valaha szolgált, az érti a hierarchiát, a fegyelem és a bajtársiasság kombinációját – ezek a normák a Blind Veterans UK-n belül is működnek. Ez nem jelenti azt, hogy a szervezet militáns vagy zárt lenne, inkább azt, hogy a tagok gyorsan megtalálják a közös hangot. Clive szerint ez az a fajta összetartozás, amelyet más vak szervezetekben nem tapasztalt ugyanilyen intenzitással.
Technológiai út az alapoktól
Clive saját magát soha nem tartotta technikailag fogékonynak. Megvakulásakor azt sem tudta helyesen leírni, mi az a PC. Az önálló technológiai tanulás ezért nem volt természetes folyamat: lassan, próbálkozva, sok kudarcot megélve haladt előre.
Az első komolyabb lépés az iPhone volt. Clive önállóan tanulta meg kezelni, döntően azáltal, hogy rendszeresen hallgatta a Double Tap podcastot – Steven Scott és Shaun Preece műsorát, amely kifejezetten vak és gyengénlátó felhasználók számára foglalkozik technológiai témákkal. Robin Christopherson, az AbilityNet digitális befogadásért felelős vezetője szintén rendszeres forrása volt: az ő magyarázatait hallgatva értette meg, hogyan működnek az akadálymentességi funkciók a különböző eszközökön.
PC-n a JAWS (Job Access With Speech) képernyőolvasót használja – ez a Freedom Scientific által fejlesztett szoftver a billentyűzettel bevitt parancsokat és a képernyő tartalmát szintetizált hangon közvetíti, így lehetővé teszi, hogy vak felhasználók is teljes értékűen dolgozzanak asztali számítógépen. A JAWS az egyik legelterjedtebb professzionális képernyőolvasó a piacon, bár ára és tanulási görbéje miatt nem mindenki első választása.
Be My Eyes és az AI-asszisztens
Clive saját bevallása szerint a legmodernebb eszköze a Be My Eyes alkalmazás. Az app eredetileg azért jött létre, hogy vak felhasználókat látó önkéntesekkel kössön össze videóhívás útján – ha valaki nem tudja elolvasni egy termék cimkéjét vagy megtalálni a mosógép megfelelő gombját, egy önkéntes azonnal segít. Az elmúlt években azonban az app mesterséges intelligenciával egészült ki: ma már AI-alapú vizuális leírást is kínál, ami azt jelenti, hogy az önkéntes helyett egy modell írja le a kamera által látott képet.
Clive ezt a funkciót elsősorban dokumentumok és csomagolások olvasásához, illetve ismeretlen környezetek gyors azonosításához használja. A Be My Eyes-t azzal különbözteti meg más eszközöktől, hogy azonnal elérhető, nem igényel külön konfigurációt, és a mobilkamera mint input teljesen természetes felhasználói élményt ad.
A ChatGPT és más általános AI-eszközök területén most ismerkedik a lehetőségekkel. Nem zárkózik el tőlük, de egyelőre nem illeszkednek be olyan szervesen a mindennapjaiba, mint a Be My Eyes. Az irány azonban megvan.
Ray-Ban Meta: kísérlet a szemüveggel
Az adás felvétele előtt körülbelül három héttel Clive először próbálta ki a Ray-Ban Meta okosszemüveget. Körülbelül húsz percet töltött az eszközzel – ez rövid időszak, de elegendő volt az első benyomások kialakításához.
A legpozitívabb tapasztalat az éttermi menüolvasás volt: a szemüveg beépített kamerája és AI-motorja felolvasta a menülapot, ami egyébként tipikusan kihívást jelent vak felhasználóknak. Clive szerint a technológia meggyőző volt, különösen, ha az ember figyelembe veszi, hogy ez egy közönséges szemüvegnek tűnő eszközről van szó, nem egy feltűnő segédeszközről.
Egy praktikus probléma azonban akadályozta a teljes lelkesedést: a Wayfarer-keretű modell nem illett az arcára. Ez nem szubjektív kifogás – a Ray-Ban Meta jelenleg korlátozott keretek közül választható, és ha az egyik nem passzol, a lehetőségek szűkülnek. Clive ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha a keretek kérdése megoldódik, nagy valószínűséggel integrálná az eszközt a mindennapjaiba.
Ez a tapasztalat jól illusztrálja a kisegítő technológia egyik alapkérdését: az eszköznek nem csupán funkcionálisan kell működnie, hanem fizikailag is illeszkednie kell a felhasználóhoz. Vak és gyengénlátó felhasználók esetében ez különösen fontos, hiszen az önállóság és a diszkrét megjelenés közötti egyensúly sok döntést befolyásol.
Aktív élet a vak folt mellől
Clive Jones mindennapjai aligha illenek abba a képbe, amelyet sokan egy teljesen vak, középkorú emberről alkotnak. Profi szintű íjász: a brit csapat tagja, és az adás pillanatában éppen arra készül, hogy Rómában részt vegyen az európai bajnokságon. Emellett egy vak szabadkőművesek számára szervezett Masonic csoport vezetője és egy művészeti klub elnöke is.
Van a helyi kocsmában egy szék, amelyet a törzsvendégek „vak foltnak” hívnak – ez Clive széke, és senki más nem ül bele. Ez az apró részlet sokat elárul arról a közösségi beágyazottságról, amelyet maga köré épített. Nem izolálódott, nem vonult vissza: aktív tagja maradt annak a helyi világnak, amelybe 26 éves kora előtt is beletartozott.
Életfilozófiáját nehéz leegyszerűsíteni, de ő maga megteszi: türelmesebb lett, empatikusabb. Jobb embernek tartja magát, mint a vakság előtt. „Néha el is felejtem, hogy vak vagyok” – mondja, és ez a mondat nem az önsajnálat hiányáról szól, hanem arról, hogy az ember képes visszaépíteni egy teljes életet teljesen más körülmények között.
Összegzés
Clive Jones esete nem arról szól, hogy valaki egy csapásra digitálisan írástudóvá vált. Évek kitartó tanulásáról szól, sok próbálkozásról, és arról, hogy a megfelelő közösség – legyen az a Blind Veterans UK vagy a Double Tap hallgatói köre – hogyan teszi elérhetővé azt a tudást, amelyhez egyébként nehéz lenne hozzájutni. Az eszközök – iPhone, JAWS, Be My Eyes, Ray-Ban Meta – akkor értékesek, ha lehetővé teszik, hogy valaki önállóan megfőzzön, elolvassa a menüt, felkészüljön egy íjászversenyre, vagy le tudjon ülni a saját székébe a kocsmában.
A cikk a Double Tap podcast 2026. április 11-i adása alapján, AI felhasználásával készült, ezért apróbb pontatlanságokat tartalmazhat.